Gyászol a DSE

Rövid lefolyású betegségben elhunyt városunk fáradhatatlan képviselője dr Ágoston Sándor tanár úr, aki több éven keresztül volt a városi önkormányzat sportbizottságának elnöke, illetve minden évben támogatója volt sportegyesületünknek.

Ágoston Sándor — 1946. július 17-én született Gyomán. Középiskolai tanulmányait 1966-ban Debrecenben fejezte be. Ezt követően gyári munkásként dolgozott. A sorkatonai szolgálat letöltése után munka mellett folytatta tanulmányait. 1973-ban és 1978-ban üzemmérnökig 1983-ban középiskolai műszaki tanári, 1992-ben az ELTE-n bölcsész dr. Ágoston Sándor előadói, majd 1999-ben a KLTE-n történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1980-tól pedagógusként dolgozott a Dévaványai Általános Iskolában, majd 1994-től a helyi szakiskolában.

Történész doktori disszertációját 1996-ban az ELTE-n védte meg. Első könyvét 1995-ben írta — „A Szociáldemokrata Párt története Békés vármegyében 1944-48″ címmel. Egyik művében az 1848-49-es szabadságharcban részt vett dévaványai hősöknek állít emléket, példát mutatva hazaszeretetből, hősies helytállásból a mai fiatalok számára.