A Pest megyei bajnokság idei utolsó fordulójában nem mondhatjuk, hogy könnyű zárómeccsek várnak majd a Dévaványai SE női futsalosaira, hiszen az eddig igen meggyőző teljesítményt nyújtó Pinkbull, valamint a figyelemre méltó fiatal tehetségekből álló Kelen csapatát tehetik majd próbára az Üllői Sportcsarnokban.
[AdSense-B]
Mindezek ellenére, a csapat képességeit ismerve továbbra is egyértelmű cél a mérkőzéseken megszerezhető maximális 6 pont begyűjtése. A tabellán elfoglalt pozíciókból messzemenő következtetéseket aligha lehet levonni a korábbi események tükrében, azonban a bajnokság ezen szakaszára már világosan kirajzolódnak a csapatok közötti erőviszonyok. Tekintve, hogy eddig mindkét soron következő ellenfelünk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a fordulók során, nem számíthatunk könnyű mérkőzésekre, azonban a lányok egyéni képességeit, valamint a rájuk jellemző csapatmunkát és küzdőszellemet ismerve, egy taktikus higgadt játék mellett győzelmekkel zárhatjuk a találkozókat.
A hétvégi pontok megszerzésével tovább kapaszkodhatnánk a tabella élén álló csapatokhoz, ami egyúttal a felsőházba kerülésünket is biztosítaná, ami a 15 egységnyi pontlevonás mellett megsüvegelendő teljesítmény lenne.
Hajrá Dévaványa!