Idegenbeli pontosztozkodás

Bátonyterenyén készült csapatfotó

Pénteken 12:00 órai kezdettel a korábbi fordulóból elmaradt Bátonyterenye elleni mérkőzését pótolta csapatunk.

A mérkőzés első félidejében is több ígéretes helyzetet dolgoztunk ki, melyeket azonban nem tudtunk gólra váltani, ami talán a hosszú korai utazás számlájára is írható, ugyanakkor távol álljon tőlünk a kifogások keresése. Helyenként ellenfelünk kontrái sem voltak veszélytelenek, de szerencsére a védelmünk stabil tudott maradni, így az első 20 perc 0-0 állást hozott.

A második játékrészben kétszer is megszereztük a vezetést, előbb Molnár Kitti lőtte ki gyönyörűen a hosszú felsőt, majd Kasznár Ani érkezett mesterien egy középre tett labdánál, azonban ellenfelünk mindkétszer egyenlíteni tudott a sajnos már lassan védjegyünkké váló szerencsétlen találatokkal. Előbb egy egyébként kapu mellé tartó lövés pörgött fel tisztázni készülő kapusunk lábáról, majd egy felívelt labda során került saját játékosunk fejéről a labda a hálónkba, szintén egy lelkes mentési kísérlet alkalmával.

Összességében egy jó iramú, a mi szempontunkból kevésbé szerencsés találkozón így végül be kellett érnünk 1 ponttal, azonban ellenfelünk sem érdemtelenül tette ugyanezt. Szégyenkezni semmi okunk, ezek a koncentrációs zavarok mind a rutintalanságunkból adódnak, amit idővel biztosan sikerül majd levetkőznünk.

Jövőhéten a Miskolci Vénusz csapata lesz az ellenfelünk!

Hajrá Dévaványa!

NB II-es női futsal-mérkőzés

Bátonyterenyei KC–Dévaványai SE 2–2 (0–0)
Bátonyterenye, zárt kapuk mögött
Vezette: Liebhardt, Szűcs (Szabados).

Dévaványa: Szabó A. – Nagy Z., Szabó T., Kurai, Furka. Csere: Beinschróth, Bereczki, Molnár K., Zeller, Kasznár, Mucsi. Edző: Tanács Zoltán.

Gólszerző: Almási (31.), Molnár K. (38. – öngól), ill. Molnár K. (26.), Kasznár (36.).

A bajnokság állása: 1. Dévaványa 20 pont (13 mérk.), 2. Tóalmás 18 (12), 3. Berettyóújfalu 18 (11), 4. Miskolc 15 (11), 5. Bátonyterenye 11 (13).