Győzelem a megyei találkozón

Vasárnap este 18:30-as kezdettel a Csorvás Sk csapatával mérkőztünk meg a 8. Forduló keretében. A papírforma alapján egyértelműen mi voltunk a mérkőzés esélyesei, azonban ahogy lenni szokott, mindig a legegyértelműbb meccsek tudnak nem várt nehézséget hozni.

A mezőnyben végzett játékunkra nem lehetett panasz a mai napon, hiszen a mérkőzést végig dominálva szépen játszottunk, és sorra alakítottuk ki a helyzeteinket. A gólgyártást Nagy Zita kezdte meg szépségdíjas találatával, majd ezt követte Kurai Nikolett Molnár Kitti, valamint Kovács Kitti.

A szünetre így megnyugtató 1:4-es vezetéssel vonulhattunk. A második félidőben is több alkalommal növelhettük volna az előnyünket, azonban ehelyett a hazai csapat zárkózott fel 2 gólra. Dícséret illeti a Csorvás csapatát, akik végül remekül küzdöttek, így alakulhatott ki a szoros 2:4-es végeredmény. A legnagyobb probléma a múlt hét után továbbra is a helyzetkihasználásunkkal van, ugyanis hiába szállítjuk futószalagon a szebbnél szebb támadásokat, ha rendre nem tudjuk góllal befejezni az akcióinkat.

A következő mérkőzések során ennél mindenképpen többre lesz szükség a pozíciónk megtartásához, hiszen a kapu előtti pontatlanságunk eredményezett már pontvesztést ebben a bajnokságban…