Ezúttal ezüst kupával tértünk haza

A Dévaványai SE évek óta aktív szereplője a Mórahalom csapatának szervezésében megrendezesre kerülő „Mórahalmi Kupának”. Idén sem volt ez másképp, örömmel fogadtuk el a XXI. MÓRAHALMI KUPÁRA a Csongrád-Csanád megyei alakulat invitálását, hiszen minden eddigi alkalommal kiváló szervezés keretében színvonalas és sportszerű tornán vehettünk részt.

[AdSense-C]

Számos hiányzóval kellett számolnunk, melynek eredményeként elég tartalékosan vállaltuk el a 7 csapatos tornán való szereplést, azonban jelenlévő játékosaink mindent megtettek azért, hogy eredményesen zárják a napot. Furka Júlia csapatkapitányunk egy sajnálatos korábbi sérülése következtében ezúttal az oldalvonalról irányította kiválóan a lányokat. Végül 6 mérkőzést követően 4 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség mellett csupán 1 ponttal csúsztunk le a dobogó legfelső fokáról, melyre idén a házigazda Mórahalmi csapat állhatott fel. Szívből gratulálunk a hazai gárdának és ezúton is nagyon szépen köszönjük a meghívást!

A tornán Szabó Niko kapusunk szokásához híven maradandót alkotott, hiszen kapuját mindösszesen két alkalommal tudták bevenni az ellenfelek. Bár ezúttal a legjobb kapusnak járó díjat nem neki ítélték meg, számunkra egy percig sem lehet kérdés kimagasló teljesítménye. Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy 3 éve minden évben a mi csapatunk szolgáltatja a torna gólkirálynőjét, aki ezúttal Molnár Kitti lett.

A következő bajnoki szezon kezdetéig csapatunk igyekszik minél több kispályás tornán résztvenni, melyek elsősorban a csapatépítést szolgálják, illetve a teljesítési kényszer nélküli önfeledt szereplést teszik lehetővé.

Hajrá Dévaványa!