Minden jó széria egyszer megszakad, így hétvégén elszenvedte első vereséget felnőtt labdarúgó csapatunk az idegenbeli Kunágotán. Bereczki Árpád vezetőedző fejtette ki a vereség okát.
A mérkőzés nehéz körülmények között került lejátszásra a héten lehullott sok csapadéknak köszönhetően, ami rányomta az egész mérkőzés színvonalára a bélyegét! A meccsen egy rendkívül motivált és agresszív harcmodort választó hazai csapattal találtuk szemben magunkat! A hazai csapat szinte az első kapura rúgásából gól lett, míg a félidő hátra levő részében átvettük a mérkőzés irányítását, így a 40. percben egyenlítettünk! A második félidő elején egy szabadrúgás után kaptunk egy szerencsétlen gólt ami megzavarta fiatal csapatunkat, így pár perc alatt két nagy védelmi hibából újabb két gólt kaptunk ami megpecsételte a három pont sorsát!
Összességében a hazai csapat sokkal jobban alkalmazkodott a nehéz körülményekhez. A rendkívül agresszív játékával és lelkesedésével, megérdemelten tartotta otthon a három pontot a hazai együttes.
Kunágotai TE–Dévaványai SE 4–1 (1–1)
Kunágota, 80 néző
Vezette: Bozó Norbert
Gólszerző: Varga B. (14., 48., 51.), Csatlós (48.), ill. Panyik (40.).
Kunágota: Saitz (Sárvári Á.) – Sóstai, Csomós, Csatlós, Varga B., Sirkó (Juhász), Balog A. (Korpa), Sárvári M., Hajdú (Multyán P.), Puporka, Nagy Z. (Prókai). Játékos-edző: Multyán Péter.
Dévaványa: Szász – Szitás (Meindinger), Pap Á., Szalai, Kovács B., Kéki, Marton, Feke (Bányai), Gubucz, Panyik, Szabó E. Játékos-edző: Bereczki Árpád