Tavasszal mindkét együttes sokkal jobban teljesít, mint tette azt ősszel, ezért nehéz volt megjósolni, hogy mire jutunk majd egymással.
Egy lassan hagyománnyá váló Marton-szabadrúgásból szereztünk vezetést, amit a második félidőben Mészáros hasonló módon egyenlített ki. Nem tarthatott azonban sokáig a Szeghalmiak öröme, hiszen két perccel később a rutinos Ernyes Robi használt ki egy védelmi kihagyást, és ezt az előnyt már nem tudták a hazaiak kiegyenlíteni, így megérdemelt győzelmet arattunk.
Szeghalmi FC–Dévaványai SE 1–2 (0–1)
Szeghalom, 300 néző.
Vezette: Benyovszki Zoltán. Gólszerző: Mészáros M. (51.), ill. Marton (16.), Ernyes (54.).
Szeghalom: Baranyi – Vincze, Veres, Cserna, Turcsek – Hasan (Tófalvi), Boruzs K. (Gál) – Tatár, Szarka (László), Mészáros M. – Nagy M. Edző: Zsombok Attila.
Dévaványa: Vastagh – Szalai, Barna (Juhász), Marton (Ungi), Szabó E. – Somogyi T., Adamecz, Gubucz (Horváth B.) – Papp K., Szabó P., Ernyes. Játékos-edző: Kovács Gyula.
[AdSense-B]