Összeállt a női NB II futsal bajnokságának mezőnye, melyben összesen 14 csapat, nyugati és keleti csoportokba osztva mérkőzik meg egymással a 2020/2021-es idényben.
Csapatunk a keleti régióban kapott helyet 5 másik együttes mellett. Az új csapatokat is felvonultató bajnokság játékrendszere alapján összesen 20 mérkőzés vár lányainkra a két oda-vissza vágós lebonyolításnak megfelelően. A bajnokság mellett csapatunk a Magyar Kupában is szerepel majd, ahol az NBII-es mezőny kiegészül az NB I-es alakulatokkal.
A bajnoki rajt pontos dátuma a napokban eldőlhet, így nem csoda, hogy a DSE – nél már gőzerővel folyik az edzésmunka Tanács Zoltán vezetésével. Lányaink roppant motiváltak, nagy létszámmal képviseltetik magukat a tréningeken. A csapat nagyon egyben van, kiváló az összetartás, amit nagyon jól mutat, hogy a külső próbálkozások ellenére sem tudunk távozókról beszámolni. Az edzések mellett szerepel a programban egy augusztus végi edzőmérkőzés az NB I-ben is kimagasló teljesítményt nyújtó válogatott játékosokkal teletűzdelt Debrecen együttesével, melyből mindenképpen sokat tanulhatunk.
A hazai mérkőzések továbbra is a Gyomaendrődi Varga Lajos Sportcsarnokban kerülnek megrendezésre, a tavalyi évhez hasonlóan ebben a szezonban is számítunk népes szurkolótáborunk jelenlétére.
Zúgjon idén is hangosan a lelátóról a hajrá DSE!