Szerény győzelem a hőségben!

Szombaton a X. alkalommal megrendezett Városnapi Labdarúgó Kupa keretében 6 csapat részvételével izgalmas, küzdelmes mérkőzéseket láthatott a szép számú közönség. A rendezvény egyúttal második alkalommal állított emléket a DSE korábbi játékosának, a tragikusan fiatalon elhunyt, Diós Kristófnak.

A kupát kiélezett csatában a torna legnagyobb esélyese, a Szerény Istenek csapata nyerte, akik a mutatott játékuk és eredményességük mellett, megérdemelten végeztek az élen.
Második helyen a DoktorX csapata végzett, akik sikeresen egyesítették a fiatalságot a rutinnal, amit remek játékkal egészített ki a női futsal csapat két tagja.

A harmadik helyezett, a Pusztaföldvári SZSE csapata, kellemes meglepetése volt a sorozatnak, akik eredményes, sportszerű futballt mutattak be, melyet igazol, hogy Zsiga Norbert személyében ők adták a torna gólkirályát is.

A nap folyamán a DSE U7-13 korosztályaiból összeállított fiú-lány vegyes csapatok, lelkes, fordulatos bemutató mérkőzést játszottak, mely után megérdemelten járt a kis focistáknak a jégkrém, főtt kukorica.

Ismét látványos, színvonalas előadást mutatott be a DSE mazsorett szakosztálya, prezentálva az edzéseieken folyó aprólékos, fegyelmezett felkészülésüket.

Folytatás 2021-ben!

Képgaléria Fotó: Papp Sándor, Szitás László

X. Városnapi kispályás labdarúgó kupa
II. Diós Kristóf emléktorna

Pepita.hu – Fordulat: 0 – 2
Doktor-X – Pusztaföldvári SZSE 2 – 2
Live Sport Pub – Szerény Istenek 0 – 4
Fordulat – Pusztaföldvári SZSE 1 – 2
Szerény Istenek – Pepita.hu 6 – 0
Live Sport Pub – Doktor-X 0 – 2
Pusztaföldvári SZSE – Pepita.hu 5 – 1
Szerény Istenek – Fordulat 4 – 1
Doktor-X – Pepita.hu 2 – 1
Live Sport Pub – Pusztaföldvári SZSE 0 – 2
Doktor-X – Fordulat 3 – 2
Pusztaföldvári SZSE – Szerény Istenek 2 – 3
Live Sport Pub – Pepita.hu 3 – 2
Doktor-X – Szerény Istenek 1 – 1
Live Sport Pub – Fordulat 2 – 0

Végeredmény:

1. Szerény Istenek 13 pont
2. Doktor-X 11 pont
3. Pusztaföldvári SZSE 10 pont
4. Live Sport Pub 6 pont
5. Fordulat 3 pont
6. Pepita.hu 0 pont

Legjobb kapus: Juhász Zsolt (Doktor-X)
Legjobb mezőnyjátékos: Kéki Csaba (Szerény Istenek)
Gólkirály: Zsiga Norbert (6 gól Pusztaföldvári SZSE)
Legjobb dévaványai játékos: Zeller Anita Doktor-X)