Ünnepi edzés!

A kellemes, napsütéses őszi délutánban ismét gyerekhangtól volt hangos a Seres István Sporttelep!

Az edzés egy rövid, ünnepi megemlékezéssel kezdődött, majd a közel 40 gyermek korcsoportonkénti bontásban foglalta el, az edzésre előkészített pályákat. A nagyobbak (10 – 13 évesek) Furka Júlia edző vezetésével és Tóth Noémi segítségével a műfüves pályán kezdték el edzésüket.

A kisebb korosztályba (5-9 évesek) tartozó gyerekek Bereczki Dorina edző, valamint Szabó Anikó, Németh Fanni, és Szitás László segítségével végezték a feladatokat. Az edzés hangulatát a szokásos jókedv jellemezte, sok nevetéssel, vicces pillanattal fűszerezve.

A mai nap öröme és megtiszteltetése, hogy az edzést megtekintette Tóth Márton, az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságának tagja, aki az edzés végén hasznos és biztató tanácsokkal látta el a gyerekeket. Sőt, egyik utánpótlás játékosunkkal még fogadást is kötött Marci bácsi! A fogadás tárgya a Békéscsabai Előre felnőtt csapatában való szereplés. A tétet nem áruljuk el, de bízunk benne, hogy nem lesz hiába való a fogadás!