Projektzáró gondolatok

Egyesületünk 2021-ben sikerrel pályázott a Ministerelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által a Városi Civil Alap keretében meghirdetett 2021. évi ,,Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” alprogramhoz, egyedi támogatási kérelem alapján 8.000.000.-Ft-ban részesültünk.

A város legnagyobb civil szervezeteként működik egyesületünk,szabadidős sporttevékenységeket és versenysport lehetőségeket biztosítunk a településen és annak vonzáskörzetében élő, minden korosztályi spektrum számára. A projekt keretében olyan lehetőségeink nyíltak, amely az egyesületünk hosszútávú működését, stabilitását és piaci megjelenését erősítették. A támogatási összeg  kiemelkedő közösségi és sportrendezvényeink színovalát és minőségét is pozitívan befolyásolta.

Megvalósított rendezvényeink:

-Városnapi Futballkupa és Diós Kristóf Emléktorna: sporthagyományaink ápolására és továbbadására hoztuk létre e rendezvényt az elmúlt években, amelynek célja, hogy népszerűsítse a közösségi sporttevékenységek végzését és egyesületünk tevékenységét.

-Nyári Futballtábor és Nagyon Nyár sport és angol tábor: az elmúlt évek hagyományaira és töretlen sikereire alapozva 2021-ben is megrendeztük gyermektáborainkat, amelyeken az eddiginél is nagyobb résztvevőszámmal büszkélkedhetünk. A táboraink változatok sportprogramokat, edzéseket, kézműves és csoportfoglalkozásokat, kirándulásokat biztosítanak a gyermekek számára, továbbá megtapasztalhatják a közösség összetartó erejét, amely indentitástudatukat is erősíti.

-Kitelepüléseken mutatkoztunk be: a környező településeken mutatkozott be egyesületünk, ahol interaktív sportbemutatókkal, gyermekprogramokkal,promócióval és vendéglátással készültünk. Ezek a megjelenések erősítik egyesületünk és a környező településeken élők közötti kapcsolatokat, hosszú távon meghatározóak az egyesület életében.

-Megrendezésre került az I. Túzok Trail Terepfutóverseny és Kerékpáros Teljesítménytúra is, amely a Körös-Maros Nemzeti Park és Dévaványa Város Önkormányzatának együttműködésével a jövőre biztos alapokra helyeződött. A program országos méretet öltött, hiszen a szélrózsa minden irányából érkeztek versenyzők és érdeklődők. Kiemelt célunk, hogy felhívjuk a rendezvény kapcsán a figyelmet az egészséges, sportban gazdag életmódra, illetve a környezetünk- a Körös-Maros Nemzeti Park- páratlan értékeire. Rendezvényünk fővédnöke Dankó Béla országgyűlési képviselő úr volt.

A projektünk közvetlen eredménye, hogy az egyesületünk kialakította saját ,,brand”-jét, népszerűsítettük tevékenységünket, küldtetésünket, az egészséges életmódot és a különféle szabadidős sporttevékenységeket, továbbá stabil és független működésünket alapoztuk meg. Igyekeztünk az itt élők számára még vonzóbbá tenni a településünket és egyesületünket. Lehetőségünk nyílt továbbá tereprendezésre és karbantartási munkálatok elvégzésére, műszaki berendezések beszerzésére.

Projektazonosító: VCAE-KP-2-2021/1-000042

 

Laskainé Kiss Alexandra

koordinátor