Focitábor 2020!

A Dévaványai Sportegyesület nyári táborainak második hete ért véget pénteken, melynek keretében 5-14 év kor közötti gyermekek (lányok-fiúk vegyesen) táboroztatása zajlott.

Az első alkalommal megrendezett focitábor 23 gyermekkel indult, ahol Furka Júlia edző vezetésével, és Tanács Zoltán segítségével játékos, egyben fárasztó, a labdarúgás alapjait bemutató, vidám hangulatú edzéseken vehettek részt a gyermekek. Az edzések célja elsősorban a mozgás élményének bemutatása, a labdával történő mozgás gyakorlása, illetve a társakkal való összetartás, együttműködés kialakítása volt, melyet az edzések közötti játékok színesítettek.

Képgaléria

A tábor szervezésében és sikeres lebonyolításában nagy szerepet vállalt Marton Anikó, illetve a bevont diákmunkások. Békési Dániel, mint a kísérő programok főanimátora, illetve Németh Fanni, Papp Dávid, Ásós Tamás, Kenéz Regina, Takács Anna, akik a gyermekek ellátásában nyújtottak hasznos segítséget.

A tábor ideje alatt a gyerekek 4 csapat színeiben versenyeztek egymással, melynek során sorversenyek, ügyességi játékok, activiti, totó, és természetesen futball bajnokság keretében szerezhettek pontokat. A szervezőknek öröm volt látni a gyermekek aktív, de fegyelmezett hozzáállását az előttük álló feladatok teljesítése során.

A nagy küzdelmet hozó versengést végül a Pindúr Pandúrok (Nagy Veronika, Kovács Petra, Horváth László, Nagy Hunor, Nagy Levente, Balog Zsigmond) csapata nyerte meg a SpongyaBob (Furka Dorka, Furka Lalika :), Papp Maja Tamara, Kovács Csenge, Bereczki Árpád ), Gumimaci Kommandó (Bakó Bence, Csatári Máté, Lövei Blanka, Somogyi Noémi, Bakos Zoé, Litauszki Zétény), valamint az Igen, nincs (Bajics Máté, Bakó Kornélia, Balogh József Nimród, Hajdú Kinga, Horváth Mihály Bence, Lövei Bianka) csapatai előtt.

A Dévaványai Sportegyesület ezúton köszöni meg minden közreműködőnek, szülőnek, és természetesen a résztvevő gyermekeknek, és Julcsi néninek, hogy ilyen sikeres, emlékezetes hetet sikerült a táborban eltölteni.

A hét mosolyai, és az érzelmes táborzárás után a cél, a következő évi folytatás!

Várunk téged is!