Elmarad a Túzok Trail!

Kedves Futók! Kedves Érdeklődők!
Hosszas egyeztetés, sok-sok ötlet és lehetőség megtárgyalása után arra jutottunk, hogy az első alkalommal meghirdetett Túzok Trail terepfutóversenyt és kerékpáros teljesítménytúrát 2021-re halasztjuk.

Ennek oka az, hogy jelen körülmények között nem tudjuk olyan színvonalon megrendezni, mint ahogy azt elterveztünk. A mércét magunk számára magasra tűztük, abból engedni nem akarunk. Az előkészületeink nem vesznek kárba, a következő évi verseny ideje – mivel hagyományteremtő céllal hirdettük meg – 2021-ben is június utolsó szombati napjára fog esni. A már elutalt nevezési díjakat természetesen visszautaljuk.
Nem marad azonban tevékenység nélkül ez az egy év. Amint lehetőség nyílik, várunk benneteket szervezett túra keretein belül a meghirdetett kerékpáros útvonalak megismerésére. Nagyon bízunk benne, hogy a helyzet javulásával találkozni fogunk veletek futóversenyeken is. A Túzok Trailes csapat készül továbbra is, tegyétek ezt ti is.