Nosztalgiáztak és strandröplabdáztak városunkban

Városunk Strandfürdője adott otthont hétvégén a Nosztalgia strandröplabda-bajnokságnak. Az eseményt Kormos Mihály hathatós szervezőmunkájával sikerült „tető alá hozni”, célja pedig a régmúlt nagy csatáinak felidézése.

A női győztes páros

A sárréti településen 20 évvel ezelőtt rendeztek először strandröplabda-tornát, melyből később a Dél-alföldi Strandröplabda Bajnokság egyik rendszeres fordulója lett. Most elsődlegesen azokat a sportembereket invitálták meg, akik az elmúlt két évtized során ott voltak a sorozat valamelyik állomásán. Az eltelt időre való tekintettel a programot plusz 85-ös kategóriával egészítették ki, akik természetesen az ifjabbakkal szemben is lemérhették magukat. A kezdeményezés elérte a célját, hiszen az ország számos pontjáról majd félszázan sereglettek össze a nők és férfiak versengésére, a vegyes párosok vasárnapi küzdelmeit azonban vihar miatt nem sikerült befejezni. A hölgyeknél 10 páros kezdte meg a küzdelmeket. A finálé a fiatalság és a rutin csatáját, és a Konstantinovics Lili, Mári Petra (Szarvas, Csabacsűd) duó sikerét hozta, a lényegesen tapasztaltabb csabai kettős, Bozóné Bakos Rita és Bucsi Barbara ellenében. A Fábián Ildikó, és Kolarovszki Margit (Békéscsaba) által alkotott egyetlen „szenior egység” az 5-6. helyen zárt, a saját kategóriájában azonban értelemszerűen győztes lett.

A férfiaknál 13 egység csatázott, valamint 9 „szenior” páros folytatott külön versenyt. Előbbiek vetélkedése Emanuel Ardelean és Razvan Motoc révén aradi diadallal végződött, az utóbbi kategóriát pedig a szegedi illetőségű Márkus Gábor, Strezeneczki Gyula egység nyerte. Érdekesség, hogy a gyomaendrődi Kézi Zoltán két partnerrel is elindult és mindkettővel a legjobb négy közé került, így a bronzcsatát nem játszották le. A vegyes párosok vasárnapi megmérettetését 18 kettős kezdte, az előző éjszakai vihar után nem túl kedvező időben. A szervezők próbálták gyorsítani a lebonyolítást, de amikor összeállt a legjobb 8 mezőnye, jött az újabb „zuhatag”, ami meghiúsította a folytatást.

A Nosztalgia strandröplabda-bajnokság végeredményei:

Nők (10 páros): 1. Konstantinovics Lili, Mári Petra (Szarvas, Csabacsűd) 2. Bozóné Bakos Rita, Bucsi Barbara
(Békéscsaba), 3. Miskovics Alexandra, Pecsenye Rita (Békéscsaba, Szarvas), 4. Kárnyáczki Kata, Sipka Bernadett (Doboz, Szentes), 5-6. Gyenge Andrea, Tóth Gerda (Békéscsaba, Szeged) és Fábián Ildikó, Kolarovszki Margit (Békescsaba), 7-8. Czékus Patrícia, Hilák Henrietta (Szeged), Fekete Gréta, Gabnai Regina (Békéscsaba).

Nők, +85: 1. Fábián Ildikó, Kolarovszki Margit (Békéscsaba).
Férfiak (13 páros): 1. Emanuel Ardelean, Razvan Motoc (Arad), 2. Csima Ákos, Magyorosi József (Baja, Marosvásárhely), 3. Filius István, Bodnár Lajos (Békéscsaba, Kunhegyes), 4. Komlósi Péter, Szoboszlai Dávid (Gyula, Gyöngyös), 5-8. Boros Gábor, Tátrai Sándor (Szeged), Hornok Péter, Stoica Flórián (Budapest, Székesfehérvár), Áchim Tamás, Szerb Milán (Szarvas) és Borsi Levente, Fülöp Norbert (Szeged).

Férfiak, +85 (9 páros): 1. Márkus Gábor, Strezeneczki Gyula (Szeged), 2. Pásztor Tibor, ifj. Pásztor Tibor (Sarkad), 3-4. Kézi Zoltán, Szitó Szabolcs (Gyomaendrőd, Szarvas) és Ajtony Ákos, Kézi Zoltán (Győr, Gyomaendrőd), 5. Kertész Balázs, Kertész Ferenc (Gyula), 6. Gellény Zoltán, Komlósi Péter (Békéscsaba, Gyula), 7. Kormos Mihály, Weirich Oswald (Békéscsaba, Orosháza), 8. Kovács Tibor, Valuj Mihály (Orosháza).