Időjárás

Utánpótlás csapatunk nem is kezdhette volna nehezebben a tavaszi szezont

Utánpótlás csapatunk nem is kezdhette volna nehezebb feladattal a 2017-es évet mint az egyik fő bajnok aspiráns Csanádapáca otthonában! Ami nagyban megnehezítette még U-19- es csapatunk dolgát az az volt, hogy nem kevesebb mint 6 meghatározó játékos nem tudott részt venni különböző problémák miatt a találkozón. A mérkőzésen az első 20 percében még jól tartotta „csikó” csapatunk magát, de később egyre jobban az óriási fizikai fölény felőrölte játékosainkat amit a hazaiak kíméletlenül ki is használtak.

A félidő 4-0, a hazaiaknak majd a második félidőben még 3 gólt kapva fejeztük be a találkozót. Serdülő játékosokkal kiegészülve 1 cserejátékossal vajmi kevés esélyünk volt a hazaiakkal szemben, viszont fiatal játékosaink a mérkőzés jelentős részében bebizonyították, hogy 1-2 éven belül meghatározó szereplői lesznek a megyei U-19-es bajnokságnak. A hétvégén nem játszó játékosaink mihamarabbi visszatérésével, csapatunk akár már ebben a bajnokságban is reális eséllyel veheti majd fel a versenyt akár a csoport legjobbjaival szemben is!